Harmadik nap

Számítástechnika


Szépen haladunk az újságkészítéssel. Ma már QR kódot is készítettünk. Szófelhőket alkottunk a cikkekhez, újság előlapot szerkesztettünk.



Hon és népismeret

A tanórák a számítástechnika teremben voltak. Motiválásként  a tanulók egyénileg oldottak meg feladatokat learning apps-en a húsvéttal kapcsolatosan. Ezt követően kisebb csoportokban dolgoztak, készítették a beszámolókat az újságba a tavaszi jeles napokról előzetes internetes kutatómunka alapján.Szófelhők is készültek, majd az órát a sulinet tudásbázis feladataival zárták  a jeles napokról megszerzett ismeretek alapján.


Újságszerkesztés



Második, harmadik osztályosok által készített tojások
Második, harmadik osztályosok által készített tojások
Elsőseink is lelkesen készítettek tojásokat
Elsőseink is lelkesen készítettek tojásokat

Az iskolánk összes osztálya készül csatlakozni a projektünkhöz 1 - 2 óra erejéig. Sőt még az óvodásaink (leendő elsőseink) is!!!  Iskolai tojásfát állítunk pénteken a nagyszünetben.

Hatodik osztályosok tojásai
Hatodik osztályosok tojásai
Negyedikeseink által készített tojások
Negyedikeseink által készített tojások
Leendő elsőseink is csatlakoznak a projektünkhöz
Leendő elsőseink is csatlakoznak a projektünkhöz

Felhasznált források, eszközök

IKT eszközökkel végzett tevékenységek és feladatok:

  1. Számítástechnika órán felhasznált eszközök, alkalmazások: PC, internet, interaktív tábla, projektor, https://wordart.com/, app.qr-code-generator.com.
  2. Hon és népismeret órán a felhasznált eszközök, alkalmazások: PC, internet, interaktív tábla, projektor, Word. Források:

    https://petolaszlo.hu/index.php/nepi-idojoslas,https://naptarak.com/naptarak_idojoslas, www.unnepekoldala.hu, https://learningapps.org/2184747

  3. https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/neprajz-unnepek-es-nepszokasok/jeles-napok-es-nepszokasok, https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/neprajz-unnepek-es-nepszokasok/husvet/feladatok,
  4. Újságszerkesztés a felhasznált eszközök, alkalmazások:okostelefonokról a képek lementése, feltöltése Google Drive-ra, szófelhő készítése https://wordart.com/, felvett riport lejegyzése Wordben, learningappson húsvéttal kapcsolatos szófelhő készítése.


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el